Kövess minket

Bejelentkezés

BúzakalászAz emberiség energiaszükségletének legnagyobb részét a kenyérgabonákból és rizsből fedezi. Bolygónk egészét tekintve az év minden napján folyik valahol a betakarításuk. A külföldi tudományos munkák szerzői szerint a gabonák magjában a nitrogéntartalmú és nitrogénmentes anyagok olyan arányban és összetételben vannak jelen (1:6), amely lehetővé teszi, hogy az ember – szükség esetén – egyedül kenyéren is fenn tudja tartani az életét. (Mint ahogy erre már volt is példa a rendkívüli nélkülözések idején.)

Magyarországon naponta mintegy 25-30 dkg az egy főre jutó cereália (gabona) fogyasztás. Fontos, hogy a gabonatermékek minősége és összetétele megfelelő legyen, hiszen nem mindegy, hogy a „mindennapi kenyér” milyen tápanyagokat tartalmaz, és mennyiben tudja egészségben tartani szervezetünket. Itt jegyzem meg, hogy a „jó minőségű” elnevezés önmagában nem jelent garanciát az egészségvédelemre vonatkozóan. A jó minőségű termék megfelel a szabványügyi előírásoknak összetételi és higiéniai szempontból. Ebből adódóan számtalan „jó minőségű, szabványos” termék van forgalomban, amelyek hosszabb-rövidebb idő alatt leépítik egészségünket. Hetente újabb és újabb kiváló minőségű zsíros, cukros vagy éppen alkoholtartalmú termék kerül az üzletekbe, hangoztatva az átlagon felüli minőséget, jóllehet fiatalnak és idősebbnek egyaránt kárára válik. (Pl.: csokoládék, krémmel töltött édességek, szalonnafélék, pezsgők, stb.)

KalácsokA hazai gabonatermékek szintén elég változatos minőségi és tápértékbeli jellemzőket mutatnak. A piaci verseny résztvevői közel kétszer annyian vannak, mint amennyi elégséges volna a lakosság ellátásához, így „kiélezett” a küzdelem. Az győz, aki egyre olcsóbban egyre tetszetősebb terméket tud gyártani. Bár a hatóság nagy erőket mozgat meg az ellenőrzés, és a piaci verseny tisztaságának megőrzése érdekében, mégis – valljuk meg – nem könnyű mindig átlátni a termékek „sokszínűségét”. A legtöbb minőségi hiba a kenyereknél fordul elő (tömeg, jelölés, összetétel).

 

A hazánkban az előállított liszt mintegy 95%-a ún. fehéráru (BL 55 fehérliszt ill. BL 80 kenyérliszt). A gabonatermékek tehát döntően fehértermékek; a cukrászati sütemények, tésztafélék, péksütemények, kenyerek – akár ipari, akár házi – szinte mind fehérlisztből készülnek (Még a rántás és habarás is). Mindebből adódóan – végső soron – megszületésünktől életünk végéig e termékek fogyasztásával fedezzük energiaszükségletünk legnagyobb részét.


De miért is terjedtek el ilyen széles körben a finomított gabonatermékek?


Már a korábbi századokban is „felfedezték”, hogy a gabona belső részéből mennyivel másabb állagú termék készíthető. Hosszú ideig azonban csak a tehetősebb réteg engedhette meg magának (földesurak, nagybirtokosok), hogy a belső, átszitált részből készíttessenek maguknak fehérkenyeret. A gazdagok kiváltsága volt ez, ugyanakkor az elszegényedett réteg be kellett érje a „szegénykenyérnek” is nevezett fekete- ill. barna kenyérrel. A korábbi időkben egyfajta státusszimbólum is volt a fehérkenyér vagy a fehérlisztből készített sütemény, kalács. A kenyér színe – bizonyos mértékben – a vagyoni hátteret is tükrözte. A középosztály (polgárság) kialakulásával azonban egyre többen engedhették meg maguknak ezt a „luxust”, az újkorban pedig már természetessé, sőt elvárássá vált a finomított gabona. A nagy térfogatú kenyerek, zsemlék, a habkönnyű kalács és piskóta mind részévé vált mindennapi életünknek.

Kenyerek a polcon Voltaképpen három fő szempont vezetett a jelenleg tapasztalható nagy népszerűséghez: 
1. Jobb tárolhatóság. Bár a fehérliszt is molyosodhat, mégis kisebb ennek esélye, ezen kívül nem avasodik a csírarész hiánya miatt.
2. A sikérfehérje főleg a belső részben van, így sokkal tetszetősebb, jobban eladható termék készíthető belőle. A piaci versenyben ez döntő szemponttá vált. Jelenleg egy lisztfajta értékmérője – a teljes táplálkozástani érték helyett – a sikértartalma.
3. Jól dúsítható adalékanyagokkal. A fehérliszt igen jól „adalékolható”, így a küllem, tetszetősség, eladhatóság javul. Látható tehát, hogy a finomított fehérliszt elterjedésének hátterében elsősorban nem egészségvédelmi, hanem – ki kell mondani a szomorú igazságot – gazdasági megfontolások állnak.

És persze jó adag pszichológia, hiszen tudvalevő, hogy a frissen kisült, finom illatú péksüteményeknek, kenyereknek alig tudunk ellenállni, főként akkor, ha a munka után elcsigázottan, fáradtan, és éhesen ugrunk be az üzletbe egy kis kenyérért az otthoni töltött káposztához...


De egyáltalán mi a rossz a fehérlisztben és miért kell szélsőséges módon túlhangsúlyozni ezt a kérdést?

Nem lehetséges, hogy ez a nyugatról jövő „müzli-divat” borítja fel a hazai tradíciókat – ráadásul szintén üzletszerző politikával a háttérben? – gondolhatjuk sokan. Bizonyára ebben is lehet valami, de talán úgy is lehetne fogalmazni, hogy ez a bizonyos „müzli-divat” egy kissé ráébresztett bennünket, mennyire hiányosan is táplálkozunk. Ez egyébként a legtöbb „irányzatnál” így van, amely nyugatról eljut hazánkba: egyrészről tudományos érvek fogalmazódnak meg, másrészről üzletszerző tevékenység, és jókora „hordalék” is van mellette. (A müzliknél ilyenek a csokoládés vagy egyéb ízesítésű termékek, csokoládé bevonatú müzli szeletek, stb.). Ma már több múltbéli, nagy sikert aratott, „egyedül üdvözítőnek” vélt irányzat vált idejétmúlttá, sőt tudománytalanná, noha sokan tapasztalták előnyös hatásaikat. Végső soron egyik sem tudott átütő eredményt elérni, de szinte mindegyik rámutatott egy-egy fő hazai életmódbeli hiányosságra. A müzli sem minden, nem is javasolható mindenkinek. Egy lényeges pontra azonban rámutat: a finomított gabonafélék és a rosthiányos étrend káros következményeire.

A következőkben a fehérliszt és a teljes kiőrlésű liszt közötti – táplálkozástani értelemben vett – különbséget, a finomított gabonatermékek egészségügyi hatásait, valamint a gabonafélék előnyös, népi gyógyászatban is sikerrel alkalmazott tulajdonságait szeretném kinagyítani.

A cikk 2. része