Kövess minket

Bejelentkezés

Feketéné Bokor Katalin - SM-es betegeim szépen gyógyulnak! Tégy magadért, Te is gyógyulhatsz!

Lassan 30 éves tapasztalatom, hogy a súlyos diagnózist halló beteg, szinte lelkileg összeroppan, - át sem gondolja, hogy - mivel ez a betegség nála alakult ki, először is neki kell tennie magáért. Mi az SM? Az SM a központi idegrendszer fehérállományának krónikus megbetegedése. A nők kétszer gyakrabban érintettek, mint a férfiak. Ezen rövid mondatok rá világítanak arra, hogy valami probléma van, értelmi, lelki életünkkel, és fizikai szerveinknél. Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy vérünk azon ételekből képződik, amit elfogyasztunk. Tehát idegerősítő, vagy rombolók- e táplálékaink, fektetünk-e arra hangsúlyt, hogy értelmi világunkba is mit engedünk be... s igyekszünk-e lelki békénk megtalálásához. Különböző fürdők segítségével tudjuk segíteni lelassult vérkeringésünket, s különböző pakolásokkal, kezelésekkel pedig a beteg, lelassult idegsejtjeinket fogjuk megmozgatni... A döntés mindig rajtunk áll, teszünk -e magunkért. Semmiféle csodabogyóim, dolgaim nincsenek, nem árulok semmit sem, de azok, akik megfogadják úgy értelmileg, lelkileg, fizikailag, táplálkozásilag is tanácsaimat, a jó Isten segítségével szépen gyógyulnak. Csak tanácsadó vagyok, nem gyógyító, a gyógyítást a jó Isten fogja elvégezni."

bokorkatalin.hu youtube.com/bokorkatalin