Kövess minket

Bejelentkezés

Helyszín: Pataky Művelődési Központ (X. kerület, Szent László tér 7-14), Színházterem

A 2010. év előadásai a napjainkban gyakran előforduló betegségek és azok természetes kezelési módjai köré szerveződnek. A vegetáriánus táplálkozás jó megoldás lehet például a diabetes, a szív- és érrendszeri problémák, de számos emésztési probléma, sőt, nem ritkán allergiás panaszok esetén is. Az előadások egy másik csoportja lazán kapcsolódik ehhez a témához, inkább érdekes csemege, vagy kitekintés, amit ez az életmód inspirált.   

Jó elmerülést,
hasznos kérdéseket-válaszokat kívánunk
rendezvényünk két napján
minden kedves Vendégünknek!

Szombat

10.00 A XIV. Vegetáriánus fesztivál hivatalos megnyitója 
10.30 Tuboly Bea „Tibeti hangtálak" – meditáció
(Kérjük, pontosan érkezzenek, mert kezdés után a teremajtókat bezárjuk annak érdekében, hogy a meditációt ne zavarják meg járkálással!)
11.00 Sebestyén Szilvia: Hogyan fiatalodhatunk vissza és épülhetünk fel a természetes, ízletes ételek segítségével?
12.00 Varga Sándor: Gyermekkori allergiák kezelése a táplálkozással
13.00 Kövi Szabolcs: Varázslat c. albumának bemutatója
14.00 Oszter Tamás: Természetes gyógyulás, amiről nem akarják, hogy tudj
15.00 Oszter Tamás: Pálmalevelek
16.00 Bányay Géza: Vegetáriánus életmód a nemártás (ahimszá) elveinek mentén
17.00  Dr. Craig Sommers: A kiváló egészség és a hosszú élet titka
18.30  Bittner Meenakshi Dóra: Bharatanatyam (indiai klasszikus tánc bemutató)

Vasárnap

10.00 Majoros Károly: Az egészséges táplálkozás energetikai alapelvei
11.00  Feketéné Bokor Katalin: A II-es típusú diabetes gyógyítása brazil természetgyógyászati elvek mentén
11.45  Túri Virág Réka: Odisszi tánc bemutató
12.15  Tóth Gábor: Hogyan fordítható vissza a visszafordíthatatlan? Kitisztított érpályák bármely életkorban
13.00 Benda Judit: Megmenthetők a fogaid?
14.00 Váradi Tibor: Emésztőrendszeri betegségek megelőzése és gyógyítása természetes módszerekkel
15.00  Jóga a Mindennapi Életben®  Bhajan Band koncert Laár Andrással és jóga bemutató
16.00 Figyelem, programváltozás! Sáfár Iván 80/10/10 című, a nyers vegetáriánus étkezésről szóló előadása sajnos elmarad, az előadó rajta kívül álló okok miatt le kellett mondja az előadását. Helyette a következő előadás-meditáció lesz programon ebben az időszakban:
KV Suresh (India): Tegyük az életet ünneppé (Making Life a Celebration)
17.00 Wolfgang Köbel: A fermentált tejkészítmények és az egészséges bélflóra
18.00 Labant Csaba és Ada: Földanya - világzenei koncert
Tuboly Bea 
 Tuboly Bea

Első végzettségem szerint közgazdász vagyok, 1994-ben diplomáztam a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán. Szakmai irányultságomban a változást két dolog hozta el: 1996 tájékán érdeklődésem az ezotéria felé fordult, majd ugyanebben az évben egészségügyi problémámra a klinikai orvoslás keretei között megoldást nem találva természetgyógyászati módszereket kezdtem alkalmazni. Azonban nem csak segítségre szoruló emberként, hanem nyitott érdeklődőként is foglalkoztam a természetgyógyászat témakörével, így annak több ágával is megismerkedtem. 2002 tájékára megérett bennem, hogy magam is ezzel szeretnék foglalkozni, így tanulmányimat ezt követően ennek az irányvonalnak szenteltem. 2005-ben diplomáztam a Mantra Alternatív Természettudományi Főiskolán, ahol parapszichológus, szellemi gyógyító képesítést szereztem.
2007-ben az ETI vizsgáztató központjában a kineziológia One Brain ágából kineziológus képesítést szereztem. Szintén ugyanebben az évben a magyarországi Peter Hess Intézet keretein belül hangmasszőr végzettséget szereztem, amelynek eredményeként a Peter Hess-féle tibeti hangmasszázs hivatalos művelője vagyok. Munkámban fontosnak tartom a holisztikus szemléletet, éppen ezért terápiás repertoáromat igyekeztem úgy kialakítani, hogy test-lélek-szellem szintjén is a hozzám fordulók segítségére lehessek.
2006-ban elvégeztem a nemzetközi oklevelet adó BEMER szakmai szemináriumot, 2007-ben pedig részt vettem a IV. Nemzetközi Kongresszuson.
www.lelekvirag.hu 

„Tibeti hangtálak" – meditáció
A hangtálak eredetét a mai napig homály fedi Nepálban és Észak-Indiában, eredeti funkciójuk sosem volt egyértelműen definiált. A vonatkozó irodalom említi őket, mint az áldozati szertartásokban használt edények, de mint hétköznapi fazekas árú is megjelenik a leírásokban. Peter Hess a Himalájába, és különböző kolostorokba tett számos látogatás ellenére sem talált ennél egyértelműbb meghatározást. A kereslet csökkenése következtében már egyre kevésbé lehet jó minőségű hangtálakat beszerezni, ezért Peter Hess az összetételre és készítésre vonatkozó tudást 1990-től folyamatosan megszerezte, és 1997-től felélesztette az edények készítésének módszerét. Ennek megfelelően a hangtálak az eredeti eljárásnak megfelelően 7-12 fém ötvözetéből, kézi megmunkálással készülnek, így egy tál elkészítése 5 kovács 32 órányi munkáját veszi igénybe. Formájuk kerek, aranyszínű, falvastagságuk, súlyuk eltérő.
A hagyomány szerint a felhasznált fémek a kozmikus harmónia megteremtését szolgálják, így az egyes bolygókkal hozzák kapcsolatba. Arany = Nap, Ezüst = Hold, Higany = Merkúr, Réz = Vénusz, Vas = Mars, Cink = Jupiter, Ólom = Szaturnusz. Az ACAMA - pecsét a biztosítéka a tálak eredeti és magas minőségének.
Egy hangtál többdimenziós zengése a csendbe vezet bennünket vissza, és utat nyit létünk ősforrásához.

   
Sebestyén Szilvia   
 Sebestyén Szilvia  „Sokáig nem értettem, miért nevezik Michio Kushi professzort, a makrobiotika atyját, békeharcosnak. Három éve folytatom ezt az életmódot, így most már teljes bizonyossággal mondhatom, hogy a makrobiotika valóban maga a béke. Harmóniát kerestem egész életemben, és most megtaláltam”
A makrobiotika az egészségjavítás és betegségmegelőzés útja természetes táplálkozással. A testünkben zajló folyamatok nem függetlenek az érzelmeinkben, lelkünkben lévő feszültségtől. A testünk tiszta pontos tükre a bennünk zajló érzelmi folyamatoknak is. Boldogságunk, az élet élvezete testi jólétünktől függ.
A makrobiotika olyan táplálkozási, főzési módszer, amelynek segítségével bárki képes arra, hogy kiküszöbölje a káros környezeti hatásokat, az ipari táplálékok veszélyeit. Felborult egyensúlyát visszaállítja, a betegségi folyamatokat visszafordítja, hiszen az egész szervezetet veszi kezelésbe. Helyreállítja az egyensúlyt, mert az okokat szünteti meg.
   
Varga Sándor   
 Varga Sándor Sándor 1948. július 27-én született Budapesten. 1972-ben szerzett vegyészmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyeteme. Természetgyógyászattal 1992-ben kezdett el foglalkozni, családi kényszerből: gyermekei tejfehérje és tejcukor érzékenysége miatt, autodidakta módon kezdte tanulmányozni a természetes táplálkozás lehetőségeit, gyógyító erejét. Pozitív személyes tapasztalatai további, immár komolyabb tanulásra ösztönözték.
Az ezredforduló környékén államilag elismert természetgyógyászati végzettségeket, ETI vizsgákat tett le. 2000-ben az általános Egészségügyi alapmodult a Természetgyógyászati alapmodul követte, majd 2002-ben Fülakupunktúrás addiktológus szakvizsgát tett. 2003-ban Fitoterapeuta és Fizioterapeuta szakvizsgákkal bővítette tudását.
Ezzel párhuzamosan felsőfokú tanulmányokat folytatott a MÉTE Natura Holisztikum Szabadegyetemen, holiszta-egészségfilozófus, természetgyógyász tanár és tradicionális gyógyító szakokon.
Előadásában a gyerekkori allergiák gyógyításáról, kezeléséről beszél, hogyan segíthetikl a gyógyulást a vegetáriánus ételek.
   
Kövi Szabolcs   
 Kövi Szabolcs

1972. április 1O-én reggel fél nyolckor születtem, a napjegyem Kos, aszcendensem az Ikrek.
Édesapám, aki maga is zenész (gitárművész-tanár) már korán elhatározta, hogy zenészt nevel belőlem és a négy évvel később születő öcsémből, aki csellózik. Fiatal korunktól fogva játszottunk együtt egy családi zenekarban...
Gondolataim a zenéről:
Mindenki sétált már egy szép, napfényes őszi, vagy tavaszi délelőttön, amikor önkéntelenül úgy érezte, jó kedve támad attól, hogy a világ éppen a legszebbik arcát mutatja neki.
Zenémbe ezt a titokzatos örömkeltő napfényt szeretném belesűríteni, a nehezen megfogható de mindenki számára érthető információt, a harmóniáról, boldogságról...
www.koviszabolcs.hu

A Varázslat c. album
A Varázslat című album a Szertartás sorozat befejező része. Az első részben (lásd lejjebb) a világ minden tájáról összegyűlt varázslók egy szertartást hajtottak végre a Föld jobb sorsra fordulásáért. A második részben, A Tündér-idézésben (lásd lent) a szeratartás elcsendesedésével, hajnaltájban egy finom zenét hallanak az erdő fái közül. A varázslók a zene forrásának keresésére indulnak, ez a Tündér-idézés album témája. A tündérek, vagyis a természet szellemeinek keresése, a második rész története, vagyis itt még nem talákoznak össze, a varázslók az erdőben bolyongva követik a tündérek zenéjét, keresik őket. A harmadik, befejező rész, "A Varázslat" valójában két zenei anyag egybegyúrása 73 percben. Az album első része ugyanis egy szelíd ünnepet fest le, ahol a varázslók és a tündérek összetalálkoznak. Ez hangszerelésben is újszerű, hiszen az ír és gaelic népdalfeldolgozásokat Kövi Szabolcs mellett, aki ír furulyákon és fuvolákon játszik, Lévai Mária kelta hárfán kíséri, de közreműködik még a veszprémi Orlando kamarakórus is. A 40. perc környékén a zene hangulata lassan megváltozik, itt történik meg az a varázslat, ami a varázslók, vagyis a jószándékú emberek, és a tündérek, vagyis a Föld, a természet szellemeinek közös munkája. Ezzel fejeződik be ez a sorozat. A lemez hangulata relaxáló, bár vannak benne dinamikus számok, de végig egy lebegő, finom hangulatban marad. Szeretettel ajánlom mindenkinek!

   
Oszter Tamás   
 Oszter Tamás

Amerikában, a Hippokratész Egészségügyi Intézetben tanult természetgyógyászatot. Korábban táplálkozástudománnyal foglalkozott. Létrehozott egy ételkombinációs táblázatot, és összegyűjtött minden információt arról, hogyan élhetnénk, illetve táplálkozhatnánk egészségesebben. Az egyetemen találkozott az aurát megörökítő készülék feltalálójával, Guy Cogginsszal. Kiderült, hogy mindketten szabad szemmel is látják az aurát. Két és fél hónapot töltött nála, és intenzíven foglalkozni kezdett a témával. Magyarországon 2002 elején kezdett el foglalkozni az aurafényképezéssel. Az aura színeiből, kiterjedéséből, a színek egymáshoz viszonyításából kiolvashatóak a személyiség egyértelmű és rejtett jellemvonásai, összes jó és rossz tulajdonsága, hiányosságok, különleges képességek, és a betegségekre, valamint azok okára is fény derül.
Az Indiai Pálmalevél Kéziratok Kutatószövetségének Nagykövete, napjainkban legtöbb idejét ennek a munkájának szenteli. 
Tőle megszokott módon - sugárzó energiával, szenvedéllyel, s szeretettel adja át nekünk elképesztő tudásának, kutatásainak, és többtizezer emberrel való személyes tapasztalatának egy újabb darabját.  Lebilincselően izgalmas előadásainak már több, mint 200 ezren lehettek tanúi, Indiából tér most haza, hogy találkozzon velünk.

A Pálmalevelek
Évezredekkel ezelõtt - a szentek korában - amikor a papír még nem létezett Indiában, pálmalevelekre írtak az emberek. Egy különleges eljárással képesek voltak ezeket az írásokat úgy tartósítani, hogy máig olvashatóak maradjanak. Napjainkban féltve õriznek sok millió különleges pálmalevelet titkos könyvtárakban Indiában, amelyek olyan titkokat rejtenek, amik minden képzeletet felülmúlnak.
Ezek közül méltán a legkiemelkedõbbek azok az írások, amelyek MA ÉLÕ emberek életérõl, részletes életútjukról íródtak születésüktõl egészen az utolsó napjaikig. A legmegdöbbentõbb az, hogy ezek az emberek az élet legkülönbözõbb területein alkotnak, legtöbbjük teljesen átlagos ember - legalábbis õk, s a környezetük talán eddig ezt gondolták.
A pálmalevelek keresésében az Indiai Pálmalevél Kéziratok Kutatószövetségének égisze alatt több mint 220 ember vesz részt hazánkban és Indiában, hiszen kb. 110 millió ma élõ embernek van pálmalevele, melyek mintegy 200 titkos könyvtárban helyezkednek el India szerte, tehát rendkívül összetett a feladat.
A találati arány átlagosan 92%, azaz 100 emberbõl 92 embernek van rá esélye, hogy megtalálja a pálmalevelét, mivel általában azok az emberek érzik, hogy kerestetniük érdemes, akiknek valóban van egy, vagy ritkább esetben akár több pálmalevelük is.
Magyarországon mintegy 162 ezer embernek létezik pálmalevele.
www.palmalevelek.hu 

   
Bányay Géza   
 

Bányay Géza (Swami B.A. Kesava) hindu szerzetes 1958-ban született Budapesten. Középiskolai tanulmányai után egy hagyományos guru-iskolában indiai és nyugati mesterek mellett tanult, s kapott beavatást és felsőfokú képzést a védikus tanításokba és a szellemi jóga gyakorlatába. Ezzel párhuzamosan külkereskedelmi diplomát is szerzett. Harminc éve vegetáriánus. Tevékenysége a kezdetektől a non-profit szférához köti. Aktívan részt vett a Budapest Klub munkájában, a Társaság elnökeként, a Tanuló szervezetek a fenntarthatóságért (SoL) alapítvány egyik alapítója, a Vallási Dialógus létrehozója. Számos helyen tart előadást és képzést védikus és öko-etikai kérdésekről.

Az előadásról:
Vegetáriánus filozófia: a nem ártás, avagy ahimszá törvénye. Az előadásban erről és még néhány érdekes, életszerű témáról hallhatunk, úgy mint:
- mivel csinálhatunk kedvet a vegetáriánus életmódhoz;
- hogyan beszéljünk a vegetáriánusságunkról;
- miért válhatunk riasztóvá;
- hogyan győzhetünk meg másokat a hús elhagyásáról;
- a félelmek és tévhitek eloszlatása;
- hogyan lássuk vendégül vegetáriánus barátainkat;
- hogyan ne sértsük meg a lelkes, húst kínáló  vendéglátót.

   
Dr. Craig Sommers   
 Dr. Craig Sommers

Természetgyógyász, táplálkozástudós, aki 17 éve vegetáriánus. A „Raw foods bible”, vagyis a „Nyers étel biblia” című könyv szerzője.
Előadásában a nyers étrendről, életmódról beszél.
Az előadás angol nyelvű, magyar tolmáccsal.

www.rawfoodsbible.com

   
Bittner Meenakshi Dóra  
 Bittner Meenakshi Dóra Bittner Meenakshi Dóra táncművész Magyarországról indulva a dél-indiai Chennai-ban tanult és tartotta meg vizsgaelőadását. India többszörösen kitüntetett érdemes művészének, Jayanthi Subramaniam-nak, a chennai-i Kala Darsana Táncművészeti Intézet igazgatójának személyes tanítványa. 1997 óta tanulja a dél-indiai klasszikus táncot, Bharatanatyam stílusban. 2005-ben élőzenei kísérettel tartotta meg első önálló estjét Dél-Indiában.
A Meenakshi nevet egy átütő sikerű előadás hatására kapta 2006-ban.
Szólóelőadásain és fesztiválszereplésein túl, mesterével eddig két közös turnén vett részt. Az elsőn 2006-ban, majd a következő évben a Magyarországon legalább tíz éve nem látott, tradicionális karnatikus élőzenei kísérettel, az India Fesztivál 2007 keretében bemutatott Bharatanatyam-előadás táncosaként. 2008-ban Yantra címmel elkészült az első magyarországi tematikus Bharatanatyam táncfilm Bittner Meenakshi Dóra szereplésével.
www.bharatanatyam.info.hu 
   
Majoros János Károly   
 

Majoros János Károly, okl. természetgyógyász vagyok. Bioenergetikával, radiesztéziával, szellemgyógyászattal, kristálygyógyászattal és asztrológiával foglalkozom. Bioenergetikából és reflexológiából ETI vizsgáztató vagyok. Eredeti végzettségem villamosmérnök.  1989-től radiesztéziai, bioenergetikai  és tudattisztítási-meditációs eljárásokat dolgoztam ki, az asztrológiai planétasugárzások alapelveit a természetgyógyászati vonatkozásokkal összekötve. Ezen alapelvekre épülnek 1991. januárjától tartott tanfolyamaim. Legfontosabbnak azt tartom, hogy a terapeuta rendelkezzen olyan beavatásokkal, mely képessé teszik őt a fizikai test feletti asztrál-, mentál-, és kauzáltest tisztítására harmonizálására.

Az előadásról:
Az étkezéssel kapcsolatos családi szokások, merev elképzelések generációkon keresztül adódnak át. A legalább ötezer éves védikus táplálkozási tanácsok az ayurvéda energetikai gyógyító rendszerébe ágyazva a ma emberének is feltétlenül hasznosak! A húsfogyasztás egészségre gyakorolt káros hatásai energetikai ráhangolódással felismerhetők. Így megérthejük a sokezer éves tanácsok lényegét. Ma még fontosabbak ezek az ismeretek a stresszes, környezetszennyezett, a lelki értékeket alábecsülő világban. A lelki fejlődésért kaptunk fizikai testet. A magasabb, tisztább tudatállapot elérésének útján a kezdőlépés az energetikailag tiszta, helyes táplálkozás!
A  nyomelem és vitaminhiányok befolyásolják az egyén tudatállapotát. Hasonlóan ahhoz, amikor az állapotos leendő anyuka „megkíván” valamit. És fordítva: A nyomelem hiányok eleve érzelmi állapotok hatására alakulnak ki. Pl. harag hatására vashiány jön létre. Tulajdonképpen vasfelszívódási zavarok keletkeznek a harag hatására az energiájukat elvesztett szervekben. Az összes hiánybetegségnél levezethető az érzelmi háttér zavara. Az asztrológiai  planétasugárzások és a káros érzelmek összefüggenek meghatározott szervekkel, azok energiahiányos állapotaival. Amennyiben nem mérgezzük szervezetünket az agresszív, stresszes könyezet  helytelen táplálkozási szokásaival, testünk, szerveink kitisztulnak. Ennek hatására a szervek energiaszintje megnő, kidobják magukból a mérgeket. A testi szintű harmonizáció hatására tudatállapot tisztulás is megkezdődik.

   
Feketéné Bokor Katalin   
 Feketéné Bokor Katalin

A világháború zűrzavaros időszakában született, egészséges gyermekként, de erős felfázás, kihűlés következtében csont-tbc betegséget kapott. Gyermekkori betegségéből már felnőtt korában gyógyult ki egy brazil természetgyógyász klinikán – a Curitibában található Hospital Natuista Oasis Paranaense –, ahol gyógynövényekkel, az európai orvoslás számára különleges, ámde természetes gyógymódokkal kezelték őt. Gyógyulása után ő maga is eltanulta az alkalmazott eljárásokat, így mára már betegek százainak segített összetett betegségeikből kigyógyulni. Folyamatosan képezi magát, kutatásait, tapasztalatait előadásain és könyveiben mondja el a gyógyulni vágyóknak.
Minden betegének elmondja saját hitvallását: „Isten mindent meg tesz értünk, de semmit sem helyettünk. Hidd, hogy Ő segít Neked, s tedd meg a reád eső részt. Meg fogsz gyógyulni, nyugodtan végzed a terápiákat, teljes szívvel- lélekkel, s meg is lesz az eredmény.”
www.bokorkatalin.hu

Az előadásról
Elöljáróban a betegségről: A diabetes anyagcserebetegség, a fehérjék, zsírok és szénhidrátok anyagcseréjének összetett zavara, melyek előterében áll a szervezet szénhidrát-felhasználó képességének elégtelensége. Oka a hasnyálmirigy által termelt inzulin abszolút vagy relativ hiánya, melynek következtében a sejtek által fel nem vett cukor a vérben és a szövetközti folyadékban felszaporodik.
Az előadásban aról lesz szó, milyen gyógymódokat alkalmaznak a diabetes gyógyításában a Hospital Naturista Oasis Paranaense-ben, egy kiváló brazil természetgyógyászati klinikán. Elsősorban az egészséges táplálkozással, a szervezet méregtelenítésével, a vérkeringés elősegítésével, nyugtatást elősegítő pakolásokkal, s a hasnyálmirigyet „munkára serkentő” pakolással, vércukorszintet csökkentő teákkal, s nem utolsó sorban a lelki egyensúly megtalálásának segítésével, mozgás, torna, kellő figyelem az öltözködésre, a helyes vérkeringés biztosítására, esetleg a pl. a lábakon, lábujjakon kialakuló sebek védelme érdekében.

   
Túri Virág Réka   
 Túri Virág Réka

Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy mi az amit leginkább szeretek a táncban, azt válaszolnám, mindenek előtt a mozgást. A másik, ami erre a pályára vitt, hogy szeretek emberekkel foglalkozni, és tanítani. Ez a két dolog, ami vezérel az önmegvalósítás útján.
Az indiai Odisszi tánc alapjait Mladonyiczky Edit Adititől kaptam. Majd Indiában, Dzsagannáth Puriban találtam meg mesteremet, Guru Bijay Kumar Senapatit, akitől eredeti környezetben tanultam az Odisszi tánc technikáját, és a tőle elválaszthatatlan szellemiséget.
A tánc minden formája érdekel: a hagyományok, a különböző kultúrák éppúgy, mint a modern, aktuális, élő irányzatok. Az indiai tánc ősi formája rendkívüli kötöttsége, látszólagos bonyolult izolációja számomra éppoly szabadságot ad, mint a modern tánc talán egyszerűbbnek látszó, mégis kifinomult tudatossággal felépített mozgásvilága.
A mozgást, a változást, az életet, a szépséget keresem a szakralitáson és a tiszta nőiségen keresztül.

www.parvati.hu 

   
Tóth Gábor   
Tóth Gábor  1998-ban élelmiszertechnológus-mérnöki főiskolai, 2000-ben okl. élelmiszeripari mérnöki egyetemi diplomát szereztem. Az egyetem elvégzése után az Oltalom Alapítvány meghívott egészségvédelmi prevenciós szakértőnek, táplálkozás- és élelmiszer-tudományi területen. Az alapítvány országos szinten megelőzést szolgáló, non-profit jellegű egészségvédelmi előadásokat szervez, és felkér ezek megtartására. Tevékenységem célja: az egészségtudatosság népszerűsítése, szemléletformálás, preventív gondolkodás tudatosítása, szakmai ismeretterjesztés, szakmai és népszerűsítő publikációk, médiakapcsolatok fenntartása, életmódtáborok lebonyolítása.
Eddig megjelent könyveim: Az E-számokról őszintén (Pilis-Vet Kiadó, Pilisvörösvár, 2003); Allergia- és Candida kalauz (2004); Génháború (2004); Ne veszítsd el a csontjaidat! (2004) Kézben tartott idő (2005), Beteg táplálékaink (2006), Hogyan védjük az egészségünket világjárványok idején? (2009) 
   
Benda Judit   
 Benda Judit

A SOTE-n szerzett gyógyszerészi diplomát 1986-ban. Majd Németországban, a dr. M. O. Bruker házban egészség-tanácsadást tanult és 1997-ben vehette át a végzettségét igazoló papírost. Ez az iskola minden olyan témával foglakozik, ami ma az egészségünket befolyásolhatja: a táplálkozással, az egészséges házzal azaz építészetbiológiával, a biogazdálkodással, a ruhánkkal, a cipőnkkel, a lelkünkkel, a környezetvédelemmel, az oltások kérdésével, a gazdasággal. Az iskola ipari érdekektől teljesen független.
Több, mint tíz éve egészségtanácsadóként dolgozik, részben egyéni, személyreszabott tanácsadással foglalkozik, másrészt előadásokat tart a teljes értékű táplálkozásról, építészetbiológiáról, biogazdálkodásról. Kenyérsütő tanfolyamokat, főzőtanfolyamokat vezet és a legkülönbözőbb újságoknak írok a témákról.
www.ketezeregy.hu

   
Váradi Tibor   
 Váradi Tibor

1996 óta tartja heti rendszerességgel előadásait öngyógyítás, természetes életmód, önismeret, test-lélek-szellem harmóniája, ezotéria és vallásbölcsészet témakörökben. Jól felépített, közérthető előadásait hetente több száz ember látogatja. Előadásairól hang- és videó felvételek is készülnek, melyek hasznos segédanyagok az előadások feldolgozásához, mélyebb megértéséhez. Ezen előadások legtöbbször egymásra épülnek, de önállóan is érthetőek, sok esetben közel teljes rálátást nyújtanak egy adott témára, de talán más megközelítésben, mint ahogy eddig hallhattunk róla. Könyvei által még szélesebb körbe jutnak el ezek az ismeretek.
Munkásságára, képzettségére, és egyéni előadásmódjára felfigyelve rendszeresen hívják különféle tévé és rádió műsorokba. (Néhány példát megemlítve: Danubius Rádió, Petőfi Rádió, RTL Klub, FIX TV, Főnix TV.)
Táborai, melyeket több éve vezet, igazi kuriózummá váltak, ahová jóval több ember szeretne eljutni, mint arra mód és lehetőség van. Ezen táborokban szellemtudomány és életmód témájú előadások mellett csoportos foglalkozások, alkotóműhelyek is helyet kapnak. Munkája során alkalma nyílik kamatoztatni vallásbölcsészeti végzettségét, a több éves jungiánus pszichológiai képzését, illetve a filozófiát, mitográfiát, kultúrantropológiát, melyeket szintén több évig tanult.

   
Jóga a Mindennapi Életben®  
 Jóga a mindennapi életben

A „Jóga a mindennapi életben" rendszert mindennapi életünkben gyakorolhatjuk. Segíthet a gyógyulásban, és ajánlásokat tartalmaz arra nézve, hogyan érhetjük el  lelki egyensúlyunkat, a spirituális harmóniát, hogyan tisztíthatjuk meg tudatalattinkat, és végül: hogyan ismerhetjük fel az Önvalót. Egy igazi jógi szeretetet, megbocsátást, együttérzést sugároz és mindig kész segíteni és védelmet nyújtani minden lénynek.
A „Jóga a mindennapi életben" jógarendszer nyolc szintből épül fel. Az első szint a Saraw Hitta ászanák „ászanák, amelyek mindenki javára válnak". A jógának ez a sajátos alkalmazása teszi lehetővé, hogy bárki könnyen elkezdhessen gyakorolni kortól és egészségi állapottól függetlenül. A foglalkozás alatt ezekből az ászanákból sajátíthat el számosat az érdeklődő.

   
KV Suresh   
 Mr. K V Suresh

KV Suresh (India): The Art of Living - Az Élet Művészete Tanár

Tegyük az életet ünnepléssé!
Nem adunk semmit, mégis mindent megkapsz!
Te vagy az öröm forrása, és te vagy a szeretet…

Egy különleges gondolat-ébresztő, és inspiráló workshop
az Art of Living kiváló indiai tanára Mr. K V Suresh vezetésével.  A workshop egyik fő témája a stressz, mi okozza, hogyan csökkentsük, hogyan kezeljük a napi stresszhelyzeteket, valamint haza is vihetünk egy ingyenes stressz-csökkentő módszert. 
 számos workshopot vezetett Indiában, a Közel-Keleten és Európában, több ezer embert érintettek meg tanításai. Egy nemzetközi budapesti bank managere, és 2000 óta az Art of Living Alapítvány aktív tagja.

www.artoflivinghungary.org

   
Wolfgang Köbel   
   
   
Labant Csaba és Ada   
 Labant Csaba és Ada

Labant Csaba dalszerző-előadóművész, a béke utazó nagykövete. Húsz éve elkötelezett vegetáriánus, természetgyógyász és életmódoktató is egyszemélyben.
Labant Ada venezuelai származású fuvolaművész-tanár Caracasban szerzett tanári és zenetanári diplomát, Párizsban pedig művésztanárit. Három verseskötete jelent meg spanyol nyelven. Egy ideig a Caracasi Filharmonica szólistája volt – majd Csabával kötött házassága óta együtt járják a világot, felhívva a figyelmet a lelki kincsek, a benső béke, az emberi értékek fontosságára. Meggyőződésük, hogy a lélek újrafelfedezése mentheti meg a világot.
A vegetáriánus fesztiválon dedikálják CD-iket.
Honlap: www.csillagosveny.hu